2006. január. 23. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 23. 17:39 Itthon

Figyelmeztetés a Mediánnak

A Medián közvélemény-kutató cégnek nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárnia egy tavaly végzett hódmezővásárhelyi kutatása összeállításakor - állapította meg a Piackutatók Magyarországi Szövetségének (PMSZ) Etika Bizottsága.

A Medián tavaly novemberben végzett közvélemény-kutatást Hódmezővásárhelyen, amellyel kapcsolatban Almási István alpolgármester panasszal élt a PMSZ felé, mivel szerinte a felmérés néhány kérdése "sérti a piac- és közvélemény-kutatás területén elfogadott szakmai, erkölcsi és etikai normákat".
   
A cég honlapján nyilvánosságra hozott kérdések között szerepelt olyan, amely azt tudakolta: a válaszadó el tudja-e képzelni azt, hogy a politikus erőszakoskodott munkatársaival, vagy fizikailag bántalmazta családtagját.
   
Az etikai bizottság állásfoglalása szerint a kifogásolt kijelentések kérdőívbe emelése különleges érzékenységet, nagyobb körültekintést igényelt volna a Mediántól egyrészt azért, mert Magyarországon nem nagyon volt példa arra, hogy egy közvélemény-kutatás egyes közszereplők magánéletére, illetve
munkatársaival kapcsolatos viselkedésére utalt volna, másrészt azért, mert a kutatás kisvárosi környezetben zajlott, ahol évek óta felfokozott a helyi politikai légkör.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.