2006. január. 21. 16:12 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 21. 15:58 Itthon

Várhatóan vasárnap szállítják el a gép roncsait Kassára

A rendőrség szombat délután átszállította a csütörtök este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce fölött magasodó Borsó-hegyen lezuhant szlovák katonai szállítógép fekete dobozát arra a szlovák bázisra, ahol annak tartalmát kiértékelik, elemzik - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kompoltiné Jakab Ilona elmondta, a vizsgálaton jelen lesz a rendőrségi eljárást folytató megyei rendőr-főkapitányság tisztje, valamint a Katonai Légügyi Hivatal szakértője.

A szóvivő közölte, a szemle szombaton délután várhatóan befejeződik, ekkorra vélhetően sikerül a kisebb roncsokat egy kijelölt területre összegyűjteni, a nagyobb darabokat pedig szakszerűen megbontva, szállítható állapotba helyezni.

A szemle befejezése után a roncsokat a rendőrség és a határőrség őrzi, és az előzetes tervek szerint vasárnap adják át szlovák félnek. A megyei rendőr-főkapitányság egységei ezt követően gondoskodnak a határig a szállítást végző gépkocsik felvezetéséről, kíséréséről és biztosítják a konvoj zavartalan haladását - tette hozzá Kompoltiné Jakab Ilona.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.