2005. december. 23. 10:09 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 23. 10:11 Itthon

Kecskeméti maffiaper: a vádlottak fogva maradnak

A Szegedi Ítélőtábla is elutasította a kecskeméti maffiaper hét vádlottjának szabadlábra helyezési kérelmét, ezzel helyben hagyta a per bírójának korábbi döntését – tudta meg az MTI az ügyészségtől.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre megérkezett Szegedi Ítélőtábla határozata helyben hagyta Fodor Endre tanácsvezető bíró döntését, aki elutasította a vádlottak szabadlábra helyezésének kérelmét.

A Kecskeméten folyó büntetőperben Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség. A május óta, fokozott biztonsági intézkedések között folyó per tizenegy vádlottja közül nyolc kérelmezte szabadlábra helyezését a legutóbbi tárgyalási napon, november 29-én.

A bíró elutasító döntését egy vádlott tudomásul vette, heten a Szegedi Ítélőtáblához fellebbeztek.

Fodor Endre tanácsvezető bíró korábban ismertette, hogy a per elhúzódik, mert a hemogenetikai szakértői vélemény csak decemberben készül el. A vizsgálatra azért kell várni, mert a megtalált fegyvereken sikerült olyan anyagokat találni, amelyből DNS-mintát tudnak előállítani. A vádlottaktól vért vettek a DNS-összehasonlítás elvégzéséhez.

A per 2006. január 9-én folytatódik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.