2005. december. 16. 02:35 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 16. 02:37 Itthon

Blair kicsi mozgástérről beszél

Tony Blair brit miniszterelnök szerint meglehetősen kicsi a mozgástér az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetéséről folytatott egyeztetéseken, de a brit elnökség kész új kompromisszumos javaslat beterjesztésére.

Az uniós csúcstalálkozó első munkaülése, illetve munkavacsorája után, csütörtök éjjel nyilatkozó Blair újfent leszögezte, minden erőfeszítést megtesz, hogy megtalálja azt a kompromisszumot, amely minden EU-tagállamnak megfelel. Hozzátette, valamennyi tagország felismerte azt, hogy ha meg akarnak állapodni a költségvetésről, akkor azt most kell megtenniük. Az újságírói kérdésre, hogy lát-e lehetőséget a megállapodásra, a brit kormányfő igennel felelt.

A tagországok vezetői - köztük Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök - csütörtökön azt a brit javaslatot vitatták meg, amely a szóban forgó hét évre 22 milliárd euróval kisebb összeget tartalmaz ugyan a júniusi csúcsértekezleten előterjesztettnél, de jóval közelebb áll azon országok - a nettó befizetők - elképzeléseihez, amelyek az akkori kezdeményezést elutasították.

A mostani terv ugyanakkor jelentős részt vonna el a júniusihoz képest az új EU-tagállamoktól, köztük Magyarországtól. Az új országok reményei szerint egy új javaslat javíthat ezen a helyzeten.

A pénteken befejezni tervezett csúcs munkájára rányomta bélyegét a költségvetési vita miatti elégedetlenség. Az értekezlet napirendje már az első este változott, mert a brit elnökség kétoldalú egyeztetéseket kezdett a tagországok egy részével. Emellett a londoni delegáció értésre adta, hogy más tervezett témákról is a büdzsével kapcsolatos megállapodás fényében kíván végleges döntést hozni.

Emiatt, bár a tagországok lényegében már megegyeztek arról, hogy Macedóniának megadják az uniós tagjelölti státust, e döntés csak akkor lesz végleges, ha a költségvetési vita lezárult.

Kiszivárgott, hogy az EU teljességgel elfogadhatatlannak tartja Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök legfrissebb kijelentését arról, hogy a holokauszt a zsidó államot a Közel-Keleten megteremteni akaró európaiak által kitalált mítosz. Az EU emellett várhatóan elítéli azt a gyilkosságsorozatot is, amely Libanonban zajlott le a közelmúltban politikusok, újságírók és más személyiségek ellen.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.