2005. november. 07. 09:53 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 08. 09:03 Itthon

Talmácsi első számú pilóta lesz a Honda Scotnál

Talmácsi Gábor szakított jelenlegi csapatával, a KTM-mel, s a következő idényben a Honda Scot istálló pilótája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

A KTM-mel folytatott vasárnapi - eredménytelen - megbeszélésüket követően Talmácsi és menedzsere Stefano Favaro egy plusz egy éves előszerződést kötött a Honda Scot csapatával, mely azt is tartalmazza, hogy a "Talmának" becézett versenyző első számú pilóta lesz. Amennyiben a magyar motoros jövőre az 1-3. hely valamelyikét szerzi meg a 125 kcm-esek között, úgy 2007-ben már a negyedliteresek között folytathatja szereplését. Az istállónál két HRC gyári Honda, a legújabb technikai háttér, és ugyanaz a szerelő gárda áll rendelkezésre, amellyel 2004-ben világbajnoki címhez segítették Andrea Doviziosót. 

Favaro vasárnap délután kapta meg a KTM vezetőitől azt a hivatalos dokumentumot, amely rögzíti, hogy a magyar motoros által korábban aláírt szerződés semmis, ezért szabadon dönthet arról, hol kívánja folytatni a pályafutását. 

Az új istálló főtámogatója a Scot útépítő társaság - Olaszország harmadik legnagyobb cége ebben a tevékenységi körben – az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint teljes bizalommal van a magyar versenyző iránt, és semmi kifogása nem volt az ellen, hogy ő legyen a csapat első számú versenyzője.

A végleges szerződés aláírására november 15-én kerül sor, mely csupán terjedelmében változik, minden egyes feltétele megegyezik az előszerződéssel. Ezt követően november 28-29-én sor kerül az első tesztelésre Jerezben.

"Örülök, hogy végre véget ért a folytatással kapcsolatos hercehurca. A mai jó eredményt egy jó szerződés aláírása koronázta meg. Boldog vagyok, hogy egy ütőképes csapat első számú versenyzője lehetek jövőre" - mondta Talmácsi.

"Végre megnyugodhatnak a kedélyek. Úgy érzem, hogy a lehetőségek közül a lehető legjobbat választottuk amikor visszautasítottuk a KTM cseppet sem kedvező ajánlatát, és aláírtuk a Hondával az előszerződést. Az pedig, hogy egy ilyen nagy olasz cég, mint a Scot ennyire bízik Talmában külön öröm számomra. A szezonnak ugyan vége, de hamarosan ismét kemény munka vár ránk" - fogalmazott Favaro.
Hirdetés