2005. szeptember. 22. 19:33 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 22. 19:40 Itthon

Budapest Airport: döntött a bíróság, de nem tudni, hogyan

A Fővárosi Bíróság meghozta a másodfokú jogerős végzést a Budapest Airport Rt. Üzemi Tanácsa által, véleményeztetési jogának megsértése miatt indított eljárásban, azonban döntését nem ismertette a sajtóval.

A bíróság a végzés tartalmáról azt követően nyújt tájékoztatást, ha a végzést az érdekelteknek kézbesítették - közölte a Fővárosi Bíróság csütörtöki közleményében. Az MTI megkereste az érdekelteket, azonban sem Kovács Zoltán, a Budapest Airport üzemi tanácsának elnöke, sem Fórika Ibolya, a BA Rt. kommunikációs igazgatója, és az ÁPV Rt. sem ismerte egyelőre a döntés tartalmát.

Az ügyben első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság augusztus 29-én hozott végzést, amelyben helyt adott az üzemi tanács keresetének és érvénytelenné nyilvánította a Budapest Airport Rt. (BA) privatizációs pályázatát. Az elsőfokú döntés ellen a Budapest Airport Rt. fellebbezést nyújtott be.

Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen korábban kifejtette, 99 százalékig biztos abban, hogy jogilag nem megalapozott a bíróság elsőfokú döntése, így nem lesz szükség új pályázat kiírására. Elmondta, hogy erre az esetre is felkészülnek. Az új pályázat szerinte nem okozna nagy késlekedést, legfeljebb egy hetes, tíz napos csúszást. Hozzátette: egy esetleges új eljárásban a jelenlegi pályázaton megajánlott árakhoz hasonlóakra számítana.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.