2005. augusztus. 23. 14:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 23. 14:47 Itthon

Több mint 400 védett fürjet találtak olasz csempészeknél

Összesen huszonkétmillió forint értékű védett madár tetemére bukkantak a vámosok Nagylaknál két olasz gépkocsiban.

Hétfőn este egy olasz állampolgár jelentkezett belépésre személygépkocsival, két olasz utasával együtt a határon; a pénzügyőrök tételes vámvizsgálatot tartottak, amelynek során a gépjárműben elhelyezett három hűtőtáskában 269 fürj tetemét fedezték fel - mondta a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtófelelőse.

Némedi Varga Éva hozzátette: kedden hajnalban szintén két olasz állampolgár autójában, a gépjármű hátsó ülése előtt elhelyezett hűtőtáskában 168 fürjtetemet találtak a pénzügyőrök.

Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felügyelője a helyszíni szakértői vizsgálatot követően megállapította, hogy mindkét esetben védett és nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó madarak teteméről van szó - mondta.

A 13,5, valamint 8,5 millió forint, azaz összesen 22 millió értékű madártetemet a vámhivatal lefoglalta, majd természetkárosítás miatt feljelentést tett a makói rendőrkapitányságon - közölte.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.