Pótfelvételi: szeptember elején értesítenek az eredményről
Várhatóan augusztus végén lesznek összesített adatok a felsőoktatásban a nyári felvételi eljárásban jelentkezőkről - közölte Veres Pál, az oktatási tárca főosztályvezetője.
A nyári felvételi eljárás során a jelentkezések a felsőoktatási intézményekhez futnak be, s azok összesítik első körben az adatokat. Veres Pál a várható ponthatárokról azt mondta: mivel a nyári eljárás során csak költségtérítéses képzésekre lehetett jelentkezni, a ponthatárok alacsonyabbak lesznek, mint az államilag finanszírozott képzések esetében.
Tavaly mintegy 11-12 ezren jelentkeztek a nyári eljárás során a felsőoktatási intézményekbe - közölte korábban Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda tájékoztatási igazgatóhelyettese.
A nyári eljárás során azok a diákok jelentkezhettek augusztus 12-ig, akiket nem vettek fel vagy az idén nem is jelentkeztek, de ősztől mégis egyetemisták vagy főiskolások szeretnének lenni. Az eljárás különleges volta és rövid határideje miatt minden felvételiző csak egy intézménybe és egy szakra adhatott be jelentkezési lapot.
Bakos Károly, a tárca főtanácsosának korábbi közlése szerint a jelentkezésre az egyik lehetőség, amikor az intézmény a fel nem vett diáknak levélben felajánlja a költségtérítéses képzésre a felvételt; ezt a diák vagy elfogadja vagy nem. A másik lehetőség, amikor a pótfelvételire új jelentkezési lapot kellett kitölteni.
A nyári eljárásban felvételi vizsga nincs, az adott szakhoz a feltételként megjelölt egy vagy két tárgyból tett érettségi vizsga eredményét veszik figyelembe, de más ponthatárok alapján döntenek, mint a normál érettségi-felvételi eljárásban.
A nyári felvételi eljárásban a felvételi döntést minden esetben az adott felsőoktatási intézmény hozza meg a jelentkezők teljesítménye és a keretszám függvényében. Ez azt jelenti, hogy ha például egy szakon tíz a keretszám és 25-en jelentkeztek, akkor a teljesítmény alapján felállított rangsorban az első tíz juthat be az intézménybe. A felvételi döntésről szeptember első napjaiban az intézmények értesítik a jelentkezőket.