2005. augusztus. 01. 14:10
MTI
Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 01. 14:14
Itthon
Székhelyi ellen megszüntették az eljárást
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) megszüntette az eljárást a Himnusz, mint nemzeti jelkép meggyalázásának gyanúja ügyében Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója ellen.
Székhelyi Józsefet, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját azt követően jelentették fel, hogy az SZDSZ március 19-ei országos kongresszusán pamflettjében Orbán Viktorral kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "...mint Tokaj hímvesszeje, nektárt fog csöpögtetni - mindenhová".
A direktort ezt követően feljelentették a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon kérve, hogy a nemzeti jelkép megsértése miatt vonják felelősségre.
A főkapitányság azonban kérte az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), hogy az ügyet más nyomozóhatóság vizsgálja meg, mert a csongrádiak szerződéses kapcsolatban állnak a feljelentett személy által vezetett intézménnyel.
Az ORFK ezért a BMRFK-t bízta meg az eljárás lefolytatásával. A BMRFK a napokban hozott határozatott az eljárás megszüntetéséről.
"Az ügyben lefolytatott vizsgálat szerint a feljelentett személy sokat idézett kijelentésével nem követett el bűncselekményt" - mondta a BMRFK sajtóreferense, Szombati Andrea.

2005. április. 01. 10:13
Bocsánatot kért Székhelyi József a hímvesszőzésért
Itthon
MTI
2005. március. 23. 19:51
Fidesz: Székhelyi kijelentése az SZDSZ szégyene
Itthon
MTI
2005. március. 22. 15:38