2005. június. 24. 13:51 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. június. 24. 14:08 Itthon

Pert indít a rendőrség a Blikk ellen

Jó hírnevének megsértése miatt polgári pert indít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy bulvárlap ellen, annak pénteken, a törökbálinti robbanásról megjelent írása miatt.

A 2004. augusztus 5-én Törökbálinton a pirotechnikai raktár felrobbanásával, az áldozatok számával kapcsolatban valótlan tartalmú, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai munkáját mélyen sértő cikk jelent meg a Blikk mai számában - áll a PMRFK közleményében.

A PMRFK nagy erőkkel és széles körben folytatta a vizsgálatot, s ennek eredményeként állapította meg, hogy a robbanásnak három áldozata volt - cáfolta a rendőrség a lap állítását, amely szerint a robbanásnak négy halálos áldozata volt.

"A megjelent cikk valótlanságot tartalmaz és feltételezésen alapul. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai hírnevét súlyosan sérti az a feltételezés, hogy az eljárás során a tényállás felderítése, a robbanás körülményeinek, okainak tisztázása érdekében az indokolt nyomozati cselekményeket nem végezték el" - olvasható a közleményben.

A rendőr-főkapitányság azt is közli, hogy az ügyben a szakértői vélemények elkészülését, azok kiértékelését követően ad részletes tájékoztatást. A Blikk pénteki írásában nemcsak négy áldozat szerepel, hanem a lap értesülése szerint az egyik ember még a robbanás előtt vesztette életét.

A cikk szerint olyan vérnyomokat is találtak a rendőrök, amelyekről a mai napig nem készült DNS-vizsgálat. Tavaly augusztus 5-én - a hivatalos tájékoztatás szerint - három személy vesztette életét, és mintegy 150 millió forintos kár keletkezett a lakóingatlanokban, amikor felrobbant egy pirotechnikai cég raktára Törökbálinton.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság akkor életvédelmi és gazdaságvédelmi szakemberekből álló speciális nyomozócsoportot hozott létre a robbanás okainak vizsgálatára.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.