2005. május. 26. 20:30 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 26. 20:32 Itthon

IM: alkotmánymódosítás szükséges az ügynöktörvényhez

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) az ügynöktörvény kidolgozása során véleményt nyilvánított annak alkotmányosságáról és úgy foglalt állást, hogy amennyiben az Országgyűlés valamennyi, az állambiztonsági szervekkel együttműködő személy kilétét megismerhetővé kívánja tenni, ehhez valószínűleg az alkotmány módosítására is szükség van - közölte a tárca csütörtökön.

Az IM a törvényjavaslat kidolgozása során véleményt nyilvánított az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat alkotmányosságáról - áll a tárca közleményében. 

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerdán jelentette be: a koalíciós pártok az ügynöktörvény alkotmányossági kontrollját fogják kérni a köztársasági elnöktől. Hozzátette: így kiderülhet, hogy lehet-e alkotmánymódosítás nélkül, a történeti levéltárról szóló törvény módosításával hozzájutni a múlt dokumentumaihoz. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés hétfőn nem támogatta az ügynöktörvénnyel összefüggésben az alkotmány módosítását. 

Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője a bejelentéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a jogalkotási munkáért a kormány és az igazságügyi tárca a felelős, ezért nekik kell tudni, hogy a javaslat alkotmányos-e vagy sem. Mint mondta, a kezdeményezés azt feltételezi, hogy IM nem végezte el az alkotmányossági vizsgálatot.

Az Igazságügyi Minisztérium minderre reagálva, csütörtöki közleményében rámutat: az Alkotmánybíróság (Ab) jövőbeli döntéseit nem lehet teljes bizonyossággal előre jelezni, de a már meghozott határozatokból valószínűsíteni lehet, hogyan foglalna állást a testület. Az igazságügyi tárca így arra hivatkozik, hogy az Ab 1994-ben született határozata szerint az állambiztonsági szervekkel
együttműködő valamennyi személy adatainak nyilvánosságra hozatalához nem elegendő alkotmányos indok a múlt megismerhetősége. Az Alkotmánybíróság ugyanis ebben a határozatában elutasította azt a megközelítést, amely szerint az ügynökök személyes adatai a rendszerváltás sajátos körülményei miatt - a jogállamban egyébként megszokottnál - alacsonyabb védelmi szintet élveznek.

 "Ennek megfelelően a törvényjavaslat elemzése során a tárca azt állapította meg, hogy amennyiben az Országgyűlés valamennyi, az állambiztonsági szervekkel együttműködő személy kilétét megismerhetővé kívánja tenni, ehhez valószínűleg az alkotmány módosítására is szükség van" - írja a tárca.

A minisztérium közleményében megjegyzi: a kérdés alkotmányossági megítélésének nehézségét mutatja, hogy a Csehszlovákiában közvetlenül a rendszerváltást követően meghozott ügynöktörvényt később a cseh alkotmánybíróság alkotmányosnak, míg a szlovák alkotmányellenesnek minősítette szinte azonos alkotmányi rendelkezésekből kiindulva.
 

Hirdetés