2005. május. 25. 08:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 25. 08:28 Itthon

Kizárták a Ferencvárost a Magyar Kupa sorozatából

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága kedden kizárta a Ferencvárost a Magyar Kupa 2005-2006-os sorozatából az idei döntőn elkövetett súlyos sportszerűtlenségek miatt.

"A ferencvárosiak viselkedésükkel csorbították a sorozat amúgy sem igazán nagy tekintélyét, a horvát játékvezetőkkel szembeni magatartásukkal pedig még sportdiplomáciai bonyodalmat is okoztak" - közölte az fb-elnöke.

Kőszegi Géza a döntés indoklásaként azt mondta: a zöld-fehérek megsértették a fegyelmi szabályzat három pontját, nem vettek részt az ünnepélyes eredményhirdetésen, a játékosaik közül hárman kiállítást érő szabálytalanságot, mások pedig egyéb súlyos sportszerűtlenségeket követtek el. "Ezeket a klub is elismerte" - tette hozzá Kőszegi.

Sajtóbeszámolók szerint a zöld-fehérek trénere súlyos sportszerűtlenségekre buzdította a csapat tagjait. Az MLL a játékosok és a László Csaba ügyét egyelőre nem zárta le, ugyanis újabb tanúk kihallgatását látta szükségesnek.

Tepszics Ignác, a Ferencváros sportigazgatója annyit mondott, hogy a határozat kézhezvételét követően benyújtják a fellebbezést. A finálén kiállított ferencvárosi Adem Kapic, Rósa Dénes és Szűcs Lajos, valamint a soproni Pintér Zoltán már korábban, huszonnégy órával a találkozót követően egy-egy MK-találkozóra szóló eltiltást kapott.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?