2005. május. 19. 19:52 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 19. 19:52 Itthon

Nyitott kapukat dönget a MEH az RTL Klubnál

A miniszterelnöki kabinet arra kérte az RTL Klubot, hogy a nézők ne emelt díjas sms-ben kérdezhessék Gyurcsány Ferencet a közeljövőben a kormányfővel készülő műsorban. A csatorna jelezte: a Miniszterelnöki Hivatal nyitott kapukat dönget.

"Azt tartanánk hasznosnak és célravezetőnek, ha a nézők részvétele a műsorban nem emelt díjas telefonos üzenet formájában valósulhatna meg" - mondta Batiz András, ismertetve a miniszterelnöki kabinet által az egyik kereskedelmi tévécsatornának küldött levelet.

A szóvivő újságírói kérdésre kitért arra, a televíziós társaság nem egyeztetett a miniszterelnöki kabinettel arról, hogy a műsorban emelt díjas sms-ben lehet majd kérdéseket feltenni a kormányfőnek. Batiz szerint sajnálják és nem támogatják, hogy a kérdezés lehetőségét a csatorna ilyen módon biztosítja, mivel ez félreértésekre adhat okot. Mint mondta, ezt mutatja az a sok levél is, amely az ügyben a miniszterelnökhöz érkezett. A televízió felelőssége, milyen módon kéri a nézőket arra, hogy részt vegyenek a műsorban – közölte a szóvivő.

Arra az újságírói kérdésre, visszalép-e a miniszterelnök, ha a televízió nem hajlandó változtatni, Batiz András hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc részt vesz a műsorban, hiszen fontosnak tartja, hogy beszélhessen állampolgárokkal és kifejthesse véleményét. Megjegyezte azt is, hogy sem a televízió, sem a kormányzat nem fizet a másik félnek a műsorban való részvételért.

A kereskedelmi televízió, az RTL Klub csütörtök esti hírműsorában foglalkozott a miniszterelnöki kabinet kérésével, hogy a nézők ne emelt díjas sms-ben küldhessék el kérdéseiket a kormányfőnek a tervezett műsorba. "A Miniszterelnöki Hivatal figyelmét valószínűleg elkerülte, hogy már múlt hét óta ezt ingyen megtehetik a nézők az RTL Klub honlapján" - jegyezte meg a műsorvezető. Közlése szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Házon kívül című műsor vendége lesz június 8-án.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.