2005. május. 17. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 17. 15:43 Itthon

Fantomdiákok kaptak támogatást Borsodban

Fantomdiákok adatai alapján igényelt minisztériumi támogatást egy Borsod megyei városban bejegyzett oktatási alapítvány; a rendőrség feltételezése szerint a szervezet mintegy 30 millió forintnyi többletbevételhez jutott.

Nyolc megyében csaknem hatezer iskolás diákot hallgatott ki tanúként a rendőrség az elmúlt hónapokban egy Borsod megyei városban bejegyzett oktatási alapítvány csalási ügyében - értesült a Magyar Hírlap.

A Borsod megyei rendőrség nem tudott felvilágosítást adni, ugyanis az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja. Egy magát megnevezni nem kívánó, közigazgatásban dolgozó szakember szerint az alapítvány a fantomtanulók után százezer forint fölötti minisztériumi támogatást vett fel, így mintegy 30 millió forintos többletbevételhez jutott.

A szervezetet az Oktatási Minisztérium jelentette fel, miután több olyan - elsősorban szülői - jelzés is érkezett, hogy a tanfolyamokon feltüntetett névsorban több száz olyan diák adatai is szerepeltek, akik nem jelentkeztek képzésre, illetve nem is jártak a szakkörökre.

Kormos Dénes, a megyei önkormányzat oktatásért felelős alelnöke arról számolt be, hogy az alapítvány olyan képzési csoportokat indított, amelyekről a névsorban szereplő gyerekek semmit sem tudtak, sőt még bizonyítványt is kaptak.

"A megyei önkormányzat feladata, hogy a nem önkormányzati fenntartású intézmények esetében - például magániskolák - fogadja a jelzéseket, tehát csak megerősíthetem, hogy valóban vizsgálódik a rendőrség" - tette hozzá.

Hirdetés