2005. április. 27. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 27. 12:51 Itthon

A diákok elítélik debreceni szervcsempésző társaikat

Rendőrségi nyomozást rendeltek el szerdán a debreceni orvoscentrum anatómiai intézetének bonctermében történt engedély nélküli boncolásokkal, illetve az emberi szervek kicsempészésével összefüggésben.

Ezt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte. Úgy tudni, hogy egy igazgató-professzort felfüggesztettek állásából.

"A rendőrség a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centruma (DEOEC) feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen emberi test tiltott felhasználása bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást" - mondta Vezendi Jánosné rendőr százados.

Az ügy előzménye, hogy előbb a norvég televízió, majd annak nyomán az egyik magyar televíziós csatorna is rejtett kamerával készült filmet mutatott be, amely szerint norvég orvostanhallgatók éjszakánként engedély nélkül boncoltak az anatómiai intézet bonctermében, s onnan emberi szerveket vittek ki.

A DEOEC vezetése - amely a sajtóból értesült a történtekről - átfogó vizsgálatot rendelt el az ügyben, annak lezártáig azonban semmilyen hivatalos információt nem adnak a sajtónak. A DEOEC vezetése sajtóközleményben tudatta: a bonctermek felügyelet nélküli használata nem megengedett, szervek, testmaradványok kivitele tilos.

A diákok elítélik társaik tettét

A történtekkel kapcsolatban szerdán közleményt adott ki a Külföldi Orvostanhallgatók Egyesülete, amelyben elítéli "annak a pár meggondolatlan hallgatónak a tettét, akik részt vettek az anatómiai intézetben nemrégiben történt eseményekben".

A Ramzi Azbarga elnök által aláírt közleményben az egyesület reményét fejezi ki, hogy a néhány hallgató helytelen cselekedete nem rontja a többség bizonyítottan kemény munkáját és elszántságát. "Meggyőződésünk, hogy az egyetem alapos vizsgálatot indít az ügyben és megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a helyzet tisztázódjon és az egyetem jó hírneve ne csorbuljon" - zárul a közlemény.

Elhatárolódott a norvég TV2 által április 24-én bemutatott eseményektől a Norvég Diákok Egyesülete is. Közleményükben annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy "a tévében bemutatott riport a magyarországi diákok többségét nem jellemzi".

Felfüggesztették az intézet igazgatóját

Egy egyetemi forrás megerősítette azt a hírt, miszerint Antal Miklós egyetemi tanárt, a DEOEC Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgató-professzorát a vizsgálat idejére felfüggesztették állásából.

Ugyancsak a neve elhallgatását kérő szakember szerint a vizsgálatnak olyan kérdésekre is ki kell térnie, hogy a boncmester tudtával vagy anélkül vitték-e ki a szerveket a boncteremből, illetve, hogy azok visszakerültek-e oda.

Van az ügynek egyfajta közegészségügyi vetülete is - mondta az informátor - vagyis, hogy jelentettek-e egészségre veszélyt a boncteremből kivitt emberi szövetek. A szakember szerint ennek a kockázata minimális, ugyanis az anatómiai intézetben többéves, úgynevezett formalinos-alkoholos tetemeken tanulnak a hallgatók.

Az egyetemisták egyébként az úgynevezett "nyitott boncterem" foglalkozásokon önállóan is tanulmányozhatják a preparátumokat, segítve ezzel felkészülésüket az orvosegyetem egyik legnagyobb kihívást jelentő és legszigorúbb számon kéréséhez, az anatómiai szigorlathoz.

Az átfogó egyetemi vizsgálat eredményének nyilvánosság elé tárását hétfőre ígérik a DEOEC vezetői.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.