2005. április. 25. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 25. 13:25 Itthon

Módosul az alkotmánybírók jelölési folyamata

Az igazságügyi tárca megkezdi azoknak a jogszabályi változtatásoknak a kidolgozását, amelyek a jelenlegi jelölési szabályok megváltoztatásával biztosítanák, hogy az Alkotmánybíróság a jövőben mindig teljes létszámmal működhessen.

Az Alkotmánybíróság működéséről öt közjogi méltóság folytatott megbeszélést a Sándor-palotában. Mádl Ferenc államfő - a taláros testület elnökének kezdeményezésére - azért hívta meg a Sándor-palotába Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, Holló Andrást, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, mert az alkotmánybírókat jelölő parlamenti bizottság régóta nem tud konszenzusra jutni a törvényes okok miatt tizenegyről nyolcfősre apadt testület kiegészítését illetően.

Az államfő a találkozó után újságíróknak elmondta, a jelölési folyamat hatékonyabbá tétele érdekében tervezett, az Alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításával járó változtatások elsődleges célja a  személyi és szakmai folyamatosság biztosítása a taláros testületben.

Rövid időn belül eldőlhet, hogy a négypárti, paritásos bizottság meg tud-e állapodni két, egy másik lehetséges forgatókönyv szerint négy alkotmánybíró jelölésében, de a jelölési folyamat módosítása a hosszútávú megoldás megteremtése érdekében mindenképpen indokolt.

„Az öttagú testület úgy döntött, hogy az adott helyzetben a diagnózis megállapítása mellett a terápiára is javaslatot tesz, nevezetesen, hogy a kormány a törvényalkotási jogosultsága jegyében kezdje meg azokat a lépéseket, amelyek egy hatékonyabb jelölési eljáráshoz vezetnek” - mondta Mádl Ferenc.  

Az alkotmánybírókat továbbra is az Országgyűlés választja majd meg kétharmados többséggel. Bár a jelöléssel kapcsolatos változtatásokkal összefüggésben felvetődtek lehetséges megoldási javaslatok a megbeszélésen, ezekről az államfő és az Alkotmánybíróság elnöke nem kívánt nyilatkozni, tekintettel arra, hogy a konkrét jogi megoldások kidolgozása az Igazságügyi Minisztérium feladata.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.