2005. április. 05. 17:58 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 05. 18:01 Itthon

Életveszélyes állapotban van a miskolci színésznő

Életveszélyes állapotban van Ferenczi Anett, a Miskolci Nemzeti Színház ifjú színésznője, aki az elmúlt hétvégén előadás közben lett rosszul - közölte a színház szóvivője; a tehetséges művész az eset óta nem tért magához - mondta Halasi Imre, a teátrum igazgatója.

A szóvivő elmondta, a 24 éves színésznőnek a Quasimodo című darab első felvonásában kellett volna színre lépnie, de előtte rosszul lett és összeesett. A mentők kórházba szállították, azóta állapota súlyos, életveszélyes.

Hozzátette: az előadást megtartották, a közönség jószerivel semmit sem vett észre a történtekből. A rosszullét okáról és a színésznő állapotának alakulásáról a család kérésére nem adnak felvilágosítást. A szóvivő azt is elmondta, hogy azok az előadások, amelyekben Ferenczi Anett játszott, elmaradnak.

Ferenczi Anett 2001 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja, de most nem az a kérdés, hogy a színpadon milyenek a képességei - mondta Halasi Imre. A tehetséges művésznő az eset óta nem tért magához - tette hozzá.

A Stop! internetes hírügynökség kedden délután azt írta, hogy a 24 éves művésznőnek "agyembóliája volt, életét vesztette. A hírt a család kérésére a kórház és a színház sem erősítette meg".

A miskolci Megyei Kórház intenzív osztályán azt mondták, hogy Ferenczi Anett életben van, de a család kérésére pontosabb felvilágosítást nem adtak. A Miskolci Nemzeti Színház titkárságán nem kívánt senki érdemben nyilatkozni a művésznő tragikus szombati balesetéről. Annyit azonban elmondtak, hogy nem tudtak semmit a színésznő esetleges betegségről.

A titkárság egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa hozzátette: a színház orvosa két hónapja táppénzen van, így feltételezhető hogy Ferenczi Anett rosszullétekor nem volt szakértő segítség a közelben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.