2005. március. 25. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 25. 11:30 Itthon

Nem kizárt egy újabb árhullám a Dunán

Nem zárható ki, hogy a következő napokban erős olvadás, jelentős csapadék lesz a Duna vízgyűjtő területein, ezért a húsvéti ünnepek alatt is kiemelt árvízvédelmi ügyeletet adnak a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. dolgozói.

Demszky Gábor főpolgármester, a Fővárosi Védelmi Bizottság pénteki soros ülését követően elmondta, hogy az elmúlt napok árvízvédelmi munkálatait eredményesnek minősítette a testület. A főpolgármester emlékeztet rá, hogy míg a 2002-es árvíz idején nyolc méter felett tetőzött a Duna, ezúttal március 22-én este 635 centiméter volt a csúcs.

Hozzátette: megerősített figyelőszolgálatra azért van szükség az elkövetkező napokban, mivel extrém esetben, olvadás és csapadék mellett újabb, az eddiginél jóval nagyobb árhullámok jelentkezhetnek.

Palkó György, a csatornázási művek vezérigazgatója közölte: mivel lassú az apadás, a napokban 45 helyen kialakított védőzárat, illetve a készültséget továbbra is fenntartják. Hozzátette, nyolcméteres vízmagassággal még elbírnak a védművek.

A vezérigazgató cáfolta azt a felvetést, miszerint a 20 évvel ezelőttinél rosszabb védekezést jelezné az, hogy sok patkányt észleltek az árhullám kapcsán. Hangsúlyozta, a cég folyamatosan irtja a csatornában a patkányokat.

Csók László, a Főpolgármesteri Hivatal alosztályvezetője elmondta, hogy az árvízi védelem leggyengébb pontja a Római part. Kifejtette, vizsgálják annak a lehetőségét, hogyan lehet gáttal megvédeni. Megjegyezte, egy tanulmányterv szerint a 4-es metró alagútfúrásakor kitermelt földet felhasználhatják erre a célra. Cáfolta a hivatalnok azt is, hogy az árvíz miatt nőtt volna a patkányok száma.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.