2005. március. 22. 17:25 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 22. 17:29 Itthon

Éles bevetést tartott a hazai élelmiszerkommandó

Összehangolt élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végzett a nagy élelmiszerforgalmazást végző cégeknél az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Az akció során felmérték az aktuális élelmiszerbiztonsági helyzetet, valamint ellenőrizték, hogy miképpen valósul meg a higiénés rendszabályok betartása, illetve betartatása a vizsgált egységekben - szól az ÁNTSZ közleménye.

A vizsgált cégeket szúrópróbaszerűen választották ki, az ellenőrzéshez laborvizsgálat is kapcsolódik. A közlemény szerint hasonló jellegű, összehangolt, országos akcióra a későbbiekben is számítani lehet.

Az ellenőrzésekben részt vett az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás, a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Vám- és Pénzügyőrség és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal is.

A tapasztalatok összesítéséről, illetve a laboratóriumi vizsgálatok eredményéről az ÁNTSZ tájékoztatja majd a közvéleményt - olvasható a dokumentumban. Nemrég kifogás érte az egyik nagy áruházi lánc által olcsón árult húsvéti sonka minőségét. Ezt követően az MSZP és a Fidesz is ellenőrzéseket szorgalmazott.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.