2005. március. 09. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 09. 12:07 Itthon

Díszdoktorrá avatták Gyurcsányt Dél-Koreában

A Koreai Köztársaság egyik vezető felsőoktatási intézménye, a Hankuk Egyetem politikatudományi díszdoktorává avatták szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfőt háromnapos hivatalos dél-koreai látogatásának első napján.

A magyar miniszterelnököt a Hankuk doktori képzésért felelős vezetője méltatta, majd An Bjung Man rektor nyújtotta át az elismerést a távol-keleti ország fővárosától, Szöultól 60 kilométernyire délre fekvő Jonginban emelt egyetemi épületben. Az alkalomra talárt öltő magyar kormányfő kitüntette a több mint 40 milliós távol-keleti ország öt legjobb felsőoktatási intézménye között számon tartott Hankuk Egyetem első emberét.

Az egyetem egyik előadójában rendezett rövid ünnepségen, amely előtt a hangszórókból Johannes Brahms 5. magyar tánca szólt, a magyar küldöttség tagjain kívül jelen volt számos ország diplomatája, az egyetem oktatói kara, valamint sok diákja. A ceremónia után az egyetem magyar szakos hallgatói magyar népi táncokat és egy népszerű magyar televíziós sorozat főcímdalát adták elő, majd a miniszterelnök és az egyetemi vezető közösen elültettek egy fát az egyetem bejárata előtt.

Gyurcsány Ferenc és kísérete – Somogyi Ferenc külügyminiszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint számos üzletember – helyi idő szerint délután felkeresi a Samsung Electronics konszern televíziókat és lapképernyőket előállító leányvállalatának, a Samsung SDI-nak a Szöultól 90 kilométernyire délre fekvő Csonanban épült gyárát.
 
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.