2005. február. 23. 09:00 Utolsó frissítés: 2005. február. 23. 09:02 Itthon

Tárgyalnak a gazdákkal

Ma megkezdõdnek a tárgyalások a demonstráló gazdákkal - a tegnapi tüntetés legelsõ követelése teljesült. A Kossuth téren a tegnap déli kezdés elõtt több ezer gazda gyülekezett a már elõzõ este leparkolt, és kordonok között várakozó négy traktor körül.

A tüntetésen a szónokok bírálták a kormányt, amiért nem fizeti ki a termelőknek a nekik járó támogatásokat. Két órakor a gazdák képviselői egyszerre adták át petíciójukat a kormányfői hivatalban, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban - írja a Népszabadság.

Mialatt a Jakab István Magosz-elnök vezette csoport Pásztohy Andrásnál, az FVM politikai államtitkáránál járt, a demonstrálók egy kis csoportja megpróbált bejutni az agrártárca épületébe - ám ebben a kapuban álló rendőrök megakadályozták őket. A nemzetiszín zászlókat lengetők a lap szerint lassan, de biztosan lemerülő kézi hangosbeszélőjének segítségével egy úr folyamatosan azt kiabálta: "nem veszik át a petíciót", "be sem engedik őket". Ezek után a tüntetők kormányellenes jelszavakat hangoztatva ismét Németh Imre és Gyurcsány Ferenc lemondását követelték. Csak akkor nyugodtak meg, amikor Jakab István arról tájékoztatta őket: átadták a petíciót.

A Magosz elnöke az összegyűlteknek elmondta: szerdán három órakor megkezdődnek a tárgyalások az agrártárca és a demonstráló 15 szervezet képviselő közt. A Felvonulási téren - a Budapestre hozott 900 traktor mellett - felállított sátorban napközben a tüntetők képviselői egyeztetik majd álláspontjukat. Jakab István arra kérte a gazdákat, hogy fegyelmezetten és rendben távozzanak a Kossuth térről. Ez meg is történt.

Késő este már csak néhány százan voltak a tüntetők központjának számító Felvonulási téren - akik busszal jöttek fel a nagy tüntetésre, haza is mentek. A gépeikkel felutazó, és Budapesten táborozó gazdák nem tudják, meddig maradnak - a demonstrációra március 1-jéig van engedély -, de addig lesznek ott, amíg kell.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.