2005. február. 14. 08:44 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 14. 08:53 Itthon

Kuncze: Gyurcsány valódi koalíciós miniszterelnökként viselkedik

Az SZDSZ elnöke "szimpla hazugságnal" nevezte Orbán Viktor egészségügyet érintő kijelentését.

Az SZDSZ elnöke szerint a kormányfő végre valódi koalíciós miniszterelnökként viselkedik.

"Gyurcsány Ferenc végre valódi koalíciós miniszterelnökként viselkedik, aki mind a két koalíciós párt programjairól beszél, ezért aztán a beszédében megint meg fognak jelenni azok az elemek is, amelyek a Szabad Demokraták Szövetségnek (SZDSZ) számára fontosak és hangsúlyosak" - jelentette ki Kuncze Gábor a kormányfő hétfő délután sorra kerülő országgyűlési évindító felszólalásáról a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

"Eltelt több mint négy hónap, a javaslatok jók, és most pedig annak kell következnie, hogy milyen konkrét programokká tudjuk ezeket formálni, olyanokká, amelyeket megvalósíthatunk majd" – mondta az SZDSZ elnöke.

Kuncze Gábor emlékeztetett arra, hogy pártja a szociálpolitikai elemek átcsoportosítása mellett hárommillió forintos jövedelemig 18, afelett 34 százalékos személyi jövedelemadót szorgalmaz, s figyelmeztetett: "ha adót akarunk csökkenteni, akkor végre tudomásul kell venni, hogy vége a populista kiadásnövelő javaslatoknak, mert a kettő nem működik együtt".

"Súlyosan nem értek egyet Orbán Viktor tegnapi kijelentéseivel, ami az egészségügyet illeti: nincs olyan, hogy a pártja azt mondja, hogy csökkentsük a járulékterheket, és egyébként pedig nagyobb állami szerepvállalást akar biztosítani az egészségügyben. Ez egy szimpla hazugság, amit nem fog tudni megvalósítani; félrevezeti a választóit" - jelentette ki az SZDSZ vezetője.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.