2005. február. 06. 14:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 12:54 Itthon

Simicskó: álszent, amit az MSZP az ügynöktörvény körül művel

Álszentnek nevezte Simicskó István, a Fidesz országgyűlési képviselője azt, amit a szocialisták az ügynöktörvénnyel csinálnak, s szerinte az MSZP-nek a gondot az okozza, hogy a rendszerváltás idején nem sikerült az állambiztonsági iratok teljes megsemmisítése.


A politikus úgy fogalmazott: "álszentség", amit az MSZP mint kommunista utódpárt, illetve politikusai az ügynöktörvénnyel csinálnak. Az ellenzéki politikus újságírói kérdésre reagált a szocialista, illetve a kormány által kezdeményezett ügynöktörvény-javaslat visszavonására. Azt a véleményét fejtette ki, hogy "figyelemelterelést és manipulációt" szolgált az, hogy a szocialista párt elővette a témát, mivel rossz helyzetben van a gazdaság, illetve problémák adódnak az európai uniós támogatások felhasználásával.

A politikus úgy vélte, a gondot az okozza, hogy a rendszerváltás idején nem sikerült az állambiztonsági iratok teljes megsemmisítése, több anyag magánszemélyekhez, illetve szervezetekhez is kerülhetett.

Simicskó István véleménye szerint a rendszerváltáskor kellett volna "tiszta vizet önteni a pohárba", ami több más volt szocialista országban már sikerült.

Simicskó István a Honvéd Vezérkar formális megszűnéséről is beszélt, szerinte a Honvédelmi Minisztériumban folyó átszervezés vezet ehhez a helyzethez. A politikus "a dumakormány legdumásabb miniszterének", illetve "hangember kettőnek" nevezte Juhász Ferenc honvédelmi minisztert, aki - mint mondta - nem fogy ki a hangzatos ígéretekből, de "élen jár a leépítésben és rombolásban". Simicskó szerint ez létszámleépítéseket jelent, valamint azt, hogy a honvédség megvált a harckocsiktól, a harckocsizóktól, illetve tucatnyi honvédségi objektumtól is. Simicskó szerint az MSZP-SZDSZ kormány 2002-ben felrúgta a honvédségről 2000-ben kialakult négypárti konszenzust, és a korábban tervezett 45 ezer helyett 15 ezer fős honvédséget akar.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.