2005. január. 03. 12:34 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 03. 12:52 Itthon

Gyanúsítottként hallgatja ki Szász Károlyt a rendőrség

Gyanúsítotti kihallgatásra idézte be Szász Károlyt a rendőrség - közölte az egykori PSZÁF-elnök jogi képviselője.

Szász Károly az ORFK Nemzeti Nyomozó Irodától kapott idézést, amelyből annyi derül ki, hogy hol és mikor kell a gyanúsítotti kihallgatáson megjelennie, ám az nem, hogy milyen ügyben - tette hozzá Futó Barnabás.

Az ügyvéd ugyanakkor nem hivatalosan úgy értesült: Szász Károlyt okirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség a PSZÁF-nál történt megbízási szerződések megkötése miatt.

Futó Barnabás tudomása szerint Szász Károly 2003. július 16-i bántalmazása után nem sokkal Keller László volt közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján nyomozás indult ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés szerint a PSZÁF-nál teljesítés nélküli kifizetések történtek a belső munkatársaknak megbízási szerződés alapján, ez pedig csalás, hűtlen kezelés, illetve más bűncselekmények megalapozott gyanúját veti fel.

Futó Barnabás hangsúlyozta: az elmúlt másfél évben a PSZÁF számos munkatársát meghallgatták tanúként, s a vallomásokból az derült ki, hogy minden szerződés mögött valós teljesítés állt; így pedig a feljelentésben foglalt bűncselekmények fogalmilag kizártak.

A megbízási szerződések oka az volt, hogy akkoriban a PSZÁF-nál rengeteg feladat volt, amit a munkatársak nem tudták hivatali időben megcsinálni. Aki vállalta, hogy azon túl is elvégzi a rábízott munkát, azzal szerződést kötöttek - magyarázta az ügyvéd.

Megemlítette azt is, hogy a külsősök sokkal drágábban végezték volna el a munkát, és a titoktartási kötelezettség szempontjából is célszerűbb volt belső munkatársakat megbízni a feladatokkal.

Szász Károly jogi képviselője szerint esetleg az kelthette fel a hatóságok gyanúját, hogy a szerződések aláírása és keltezése között időbeli eltérés lehet. Ennek oka azonban pusztán csak annyi, hogy előbb szóban született megállapodás, amit később foglaltak írásba.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.