2004. december. 13. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 13. 14:33 Itthon

Bizottsági igen a Szülőföld Alapra

Az alkotmányügyi bizottság ülésén támogatta azt a bizottsági módosító javaslatot, amely szerint a Szülőföld Alap javára fel lehetne ajánlani az szja egy százalékát.

A bizottság támogatta azt a módosító indítványt is, amelyet a jegybanktörvény módosításáról szóló - a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek visszaküldött, ezért ki nem hirdetett - törvényhez nyújtottak be, és amely azt javasolja, hogy a monetáris tanács tagjainak felsorolásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke helyett "az MNB elnöke által javasolt egy alelnök" kifejezés szerepeljen.

Salamon László (Fidesz) a javaslatról azt mondta: nem lát érdemi változást a Mádl Ferenc által megfontolásra visszaküldött törvényjavaslat és a módosító indítvány szövege között. Mint mondta, a köztársasági elnök állásfoglalása szerint a monetáris politikáért valamennyi alelnök felelős, a javaslat pedig gyakorlatilag az eredeti szöveghez képest ugyanúgy egy alelnököt emelne ki, "csak a szóhasználat más".

Devánszkiné Molnár Katalin (MSZP) elmondta: a javaslat nem tartalmaz kiemelést, hanem a köztársasági elnök azon megállapítását ismeri el, hogy az elnök és az összes alelnök felel a monetáris politikáért.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?