2004. december. 09. 08:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. december. 09. 13:30 Itthon

A kampány ártott az MSZP támogatottságának

A népszavazással kapcsolatos kampány kedvezőtlen hatással volt az MSZP támogatottságára. A szocialista pártot december legelején a választásra jogosultak 25, a Fideszt viszont 37 százaléka választotta volna, szemben a novemberi 30, illetve 34 százalékkal – áll a Marketing Centrum frissen közzétett felmérésében.

A közvélemény-kutatás szerint az SZDSZ és az MDF 4-4 százalékot söpört volna be, az egyéb pártok pedig összesen szintén 4 százalékot. A bizonytalanok aránya 26 százalék.

Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy a felmérésben a népszavazásnak csupán a kampányból fakadó hatása mutatkozik meg, az eredményéből adódó még nem – figyelmeztet a Marketing Centrum.

Egy biztos: a mostani és a korábbi felmérések szerint a Medgyessy-Gyurcsány csere egyértelműen növelte az MSZP támogatottságát. A nyári hónapokban jellemzően 13 százalék volt a legnagyobb ellenzéki párt előnye a legnagyobb kormánypárttal szemben, ám ez az előny október elejére 8, november elejére pedig 4 százalékra olvadt. Más kérdés, hogy a Fidesz népszavazási offenzívája ezt követően megtörte a szocialisták lendületét.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.