2004. november. 26. 13:59 MTI Utolsó frissítés: 2004. november. 26. 14:10 Itthon

MSZP: a kettős állampolgárság nem pusztán lelki kérdés

Nem pusztán lelki kérdés a kettős állampolgárság, az azzal járó szociális és egészségügyi többletköltségek finanszírozása ugyanis a családok mindennapi megélhetését befolyásolja - mondta Mesterházy Attila.

Mesterházy Attila, az MSZP országos elnökségének tagja közölte: a szocialista párt nem ért egyet azzal, amit „ma a Fidesz folyamatosan hangoztat, hogy ugyan most szavazzunk igennel, de utána majd úgy korrigáljuk az állampolgárság tartalmát, hogy mindenki számára megfelelő legyen". Hozzáfűzte: ha a népszavazáson az igenek győznek, akkor az egészségügyben, a szociális szférában és a nyugdíjbiztosításban jelentkező többletköltségeket az állam csak adó- és járulékemeléssel tudja biztosítani.

Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: az egészségüggyel kapcsolatos népszavazási kérdésre adott igen válaszból az következik, hogy meg kell semmisíteni azokat a törvényeket, amelyek alapján állami vagy önkormányzati tulajdonon kívül is működhetnek egészségügyi intézmények, ez pedig az jelenti, hogy államosítani kell azokat.

A politikus hozzátette: a kérdésre azért is nemet mondanak, mert a háziorvosi praxis magánosítása sikertörténet volt. „A háziorvosi praxisoknak ma már van gazdájuk, és az orvosokat mi jó gazdáknak tartjuk" - fogalmazott.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.