Egy új szórakozóhely nyílik Budapesten, amely egy szőke nős viccel próbálta felhívni magára a figyelmet. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: a szőkék egy csoportja - akik többnyire az interneten találtak egymásra - úgy döntött, petíciót nyújtanak be az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal illetékesének.

Göncz Kinga miniszter parlamenti elfoglaltsága miatt Szabó Szilvia vette át a tiltakozó levelet, és arról biztosította Tímár Krisztina asszisztenst, hogy foglalkoznak az üggyel, mert ellene vannak mindenféle diszkriminációnak.

Délelőtt tíz órakor körülbelül két tucatnyi fiatal szőke nő jelent meg az Akadémia utcai épület előtt. Hangos sikolyokkal, kiabálással és kereplőkkel próbáltak nagyobb nyomatékot adni ügyük fontosságának. A demonstráción több volt a fotós, az újságíró és a tévés, mint a tüntető. A hölgyek táblákat tartottak a magasba, olyan feliratokkal, mint például hogy "A szőke nők is emberek".

Szőkék vagyunk, nem hülyék - süvítettek a kiáltások, majd hangos pfujozás kíséretében a csapat továbbment a budai Feketesas utcába, a Blondy nevű szórakozóhelyre, amelynek üzletvezetője, Bolyóczki László ekkor még gyanútlanul irányította bent az ultramodern berendezésű, a hatvanas évek stílusát retróban tükröző bár és étterem utolsó simításain dolgozó munkásokat.

Azt MTI tudósítója szabadon bejutott az épületbe, amely néhány perc múlva szinte erődítménnyé vált. A rendőrök kicsit távolabbról, mosolyogva figyelték az eseményeket. Akkor sem szóltak, amikor előkerültek a tojások a fiatal nők zsebeiből, és akkor sem, amikor kicsomagolták a friss, gusztusos - Eszterházynak tűnő - tortát, amelyet az üzlettulajdonosnak szántak. "Gyere ki, ha mersz!" felkiáltásokkal közeledtek a tüntetők az üzlet felé.

Bolyóczki László, az elegáns öltönyben feszítő, három nyelven beszélő menedzser, aki hosszú évekig dolgozott luxus tengerjárókon, az MTI kérdésére - hogy miért szőke nős viccel hirdettek? - azt válaszolta: csak fel akarták valamilyen módon hívni magukra, illetve a bárra a figyelmet. Az is igaz, hogy főleg szőke hajú nőket alkalmaznak - ez hozzátartozik majd a hely imázsához, olyannyira, hogy volt, aki befestette magát emiatt szőkére, annyira szeretett volna itt dolgozni.

Az üzletvezető közben döbbenten figyelte az eseményeket. A kiáltások erősödtek, a kereplők már behallatszottak, majd egy idő után elszabadultak az indulatok - repült a tojás és a torta, ahová csak lehet -, majd ugyanolyan hirtelenül le is csillapodtak.

Tímár Krisztina logisztikai asszisztens mindenesetre nem adja fel a harcot. Meggyőződése, hogy a munkahelyeken is diszkrimináció éri a szőkéket, a médiában és a közbeszédben pedig ugyanúgy megengedhetetlennek és felháborítónak tartja ezt a gyakorlatot.