2004. október. 29. 16:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Postabank-per: az ügyészség nemet mondott a bíróságnak

Nem pontosítja a vádat a Postabank-perben az ügyészség, álláspontja szerint a bíró erre irányuló felhívása indokolatlan és sérti a Büntetőeljárási törvény rendelkezéseit.

A 36 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató és társai ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Bíróság bírája az első, október 19-i tárgyaláson, majd írásban is a vádirat pontosítására hívta fel az ügyészt. A bíró többek között arra kérdezett rá, hogy az ügyészség szerint az egyes elkövetők vádbeli cselekményeikkel pontosan milyen összegű vagyoni hátrányt okoztak, pontosan mire terjed ki büntetőjogi felelősségük.



A Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztálya ügyészének válaszlevele szerint "a kért adatokat a vádirat - a vádemeléshez szükséges részletességgel - tartalmazza. Megjegyzem azonban, hogy a Fővárosi Főügyészséghez címzett levél nem felel meg a Büntetőeljárási törvény szabályainak; egyrészt, mert az nélkülözi a határozati formát, másrészt, mert eljárási cselekmény elvégzése iránt a tárgyalás megkezdését követően a tanács elnöke önállóan nem intézkedhet".



Az ügyész válaszlevelében az eljárási törvény más rendelkezéseinek megsértésére is felhívja a figyelmet. Végül az ügyész azzal zárja a bíró vád pontosítására irányuló kérésére adott válaszát, hogy "a leírtakra figyelemmel a Fővárosi Bíróság tanácselnökének felhívását nem tartom teljesíthetőnek".



A Fővárosi Bíróság vezetői nem kívánták kommentálni az ügyészség álláspontját.

(MTI)
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.