2004. október. 19. 20:06 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Bemutatták A temetetlen halott című filmet

Ma rendezték Mészáros Márta Nagy Imre életének utolsó szakaszát,a száműzetést, az elítélést és a kivégzést feldolgozó alkotásának díszelőadását a Corvin Budapest Filmpalotában. A rendezvény idején a filmszínházban az 1956-os miniszterelnökről készült fotók nagyításai voltak láthatók.

Mádl Ferenc jelenlegi, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a kormány több tagja, pártvezetők és közéleti személyiségek is részt vettek A temetetlen halott című új magyar film díszelőadásán a Corvin Budapest Filmpalotában. A bemutató előtt Nagy Imre szülőhelyéről, Somogyból hozott népdalokat Paja Bea énekesnő mutatta be.



Mészáros Márta, a film rendezője így nyilatkozott hőséről: „Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalomnak, 1956-nak jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, a kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele.”

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.