2004. szeptember. 14. 15:27
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Annus mégsem adja az aranyat, Murofusi pótérmet kapott
Az olimpiai aranyérmétől a NOB által megfosztott kalapácsvető cáfolja, hogy vissza akarná adni medélját, ugyanakkor állítja, az orvosi szakvéleménnyel ellentétben az athéni olimpián megvizsgált mindkét vizelet tőle származik. Az első helyezett Murofusi Kodzsi pót-aranyérmet kapott Athénból.
Annus Adrián kalapácsvető továbbra is úgy gondolja, hogy nem adja vissza az athéni olimpián nyert aranyérmét, amelytől az utólagos doppingellenőrzés megtagadása miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta. A kalapácsvető ugyanakkor leszögezi, hogy a lapokban megjelent hírekkel ellentétben az ötkarikás játékokon adott mindkét mintája tőle származik, s megerősíti, hogy befejezte pályafutását.
"Magam is meglepődve tapasztaltam, hogy bizonyos sajtóhírekben kész tényként szerepelt – ráadásul az én nyilatkozatomként feltüntetve –, hogy visszaadom az olimpiai aranyérmemet. Ezzel szemben ezt a kijelentést menedzserem, Babinyecz József saját sejtéseként, magánvéleményként tárta a nyilvánosság elé. Én változatlanul úgy gondolom, hogy megtartom az érmet. A továbbiakban kérem Önöket, csak akkor kezeljenek tényként bármit is, ha azt én vagy ügyvédem, Dr. Eva Maria Barki juttatja el a közvéleményhez" - áll Annus közleményében.
"Szeretném azt is közölni, hogy a lapokban megjelentekkel ellentétben az athéni olimpián megvizsgált mindkét vizelet tőlem származik. (…) A pályafutásomat valóban befejeztem, a harcot azonban még nem" - szögezi le Annus. Közben megérkezett a japán fővárosba az a pótlólagos aranyérem, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság postázott a férfi kalapácsvetésben Annus Adrián kizárását követően olimpiai bajnokká avanzsált Murofusi Kodzsi címére.
(MTI)