2004. szeptember. 13. 19:33 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Népszavazunk a kettős állampolgárságról

Lesz népszavazás a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében, miután az Országgyűlés ezt 340 igen szavazattal egyhangúlag megszavazta.

A referendumon arra a kérdésre kell válaszolni, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal, vagy a megalkotandó törvényben meghatározott más módon igazolják.



A népszavazás kiírását minden frakció, és a függetlenné vált korábbi demokrata fórumos képviselők nevében Kelemen András is támogatta, a kettős állampolgárság ügyében azonban eltértek az álláspontok.



Lamperth Mónika belügyminiszter közölte: nincs garancia arra, hogy megfelelő időben olyan törvény szülessen, amely az alkotmány előírásainak megfelelően biztosítja a külföldön való szavazás lehetőségét.



Pokorni Zoltán (Fidesz) hangsúlyozta, hogy a Fidesz a népszavazás kiírása mellett azt is támogatja, hogy az azon feltett kérdésre a többség igennel voksoljon. Indítványozta, hogy kezdődjön négypárti egyeztetés a sikeres népszavazás után szükségessé váló jogszabálymódosítások előkészítése érdekében.



Herényi Károly (MDF) és Dávid Ibolya (MDF) egyaránt a népszavazás kiírása mellett érvelt. Felhívták ugyanakkor a figyelmet a demokrata fórum korábbi indítványára, amely kedvezményes honosítási eljárás keretén belül biztosított volna kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak.



Eörsi Mátyás (SZDSZ) azt mondta, hogy az Országgyűlésnek kötelessége a népszavazás kiírása, azonban hangsúlyozta, hogy a szabad demokraták nem értenek egyet a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságával. Ezt többek között azzal indokolta, hogy a térség országainak nagy része történelmileg egy időben válik az unió tagjává.



Szabó Zoltán (MSZP) ugyancsak a referendum kiírása mellett érvelt. Ugyanakkor közölte, hogy a feltett kérdés politikai jellegű, amit nem az Országgyűlésben kell megvitatni.



Kelemen András a függetlenné vált demokrata fórumos képviselők nevében a népszavazás kiírása és a kettős állampolgárság mellett érvelt.



Az Országos Választási Bizottság augusztusban hitelesítette az MVSZ által összegyűjtött aláírásokat; a szervezet a népszavazás kiírásához szükséges számú (200 ezer) aláírásnál legalább 74 ezerrel többet gyűjtött.



Az alkotmányügyi bizottság javaslatában a hagyományos, papíralapú külképviseleti szavazással a népszavazás mintegy 3 milliárd forintba, gépi szavazással pedig csaknem 3,4 milliárd forintba kerülne, külképviseleti szavazás nélkül pedig 2,6 milliárd forintot tenne ki. A javaslat szerint ha a népszavazást összekötnék a kórháztörvénnyel kapcsolatos népszavazással, akkor ez 50 millió forintos pluszköltséget jelentene.
Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.