2004. szeptember. 08. 09:27 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Háromszáz hazai járatot szüntet meg a MÁV

A MÁV Rt. az elégtelen állami finanszírozásra hivatkozva jövőre 300 járatot von ki éves menetrendjéből – jelentette be Udvari László, az igazgatóság elnöke.

Udvari ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tervbe vett járatracionalizálás következtében egyetlen egy vonalon sem szűnik meg a vasúti személyszállítás - írja a Világgazdaság. Az észszerűsítés alapvetően az alacsony kihasználtságú, a vasúttársaságnak jelentős veszteséget okozó távolsági, valamint a regionális járatokat érinti. A racionalizálás a járatok közel tíz százalékát érinti, a korábbi tervben 30 százalék szerepelt.



Az idén a társaság – közszolgáltatási kötelezettségéhez köthető – szolgáltatásainak költségeit az állam a lap szerint 44 százalékban támogatja, ami 56 milliárd forintot jelent. Jövőre az állami térítés 20 milliárddal nőne, így a költségek 65 százalékára lenne fedezet. Ám ekkor is – a becslések szerint – a járatkapacitást 33 százalékkal kellene mérsékelni, amit a MÁV, a döntés szélesebb társadalmi következményeit is figyelembe véve, nem vállalhatott. A hiány finanszírozására Udvari László szerint az uniós elvárásoknak is megfelelő finanszírozási módot kell találni, ami azonban formáját tekintve mindenképpen állami beavatkozás lesz.



A jövő évi menetrend éssze-rűsítésére tett javaslat 1,5 milliárd forint azonnali, hosszabb távon pedig 9 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez majd. A MÁV igazgatóságának javaslatáról az alapító Gazdasági és Közlekedési Minisztérium dönt.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.