2004. augusztus. 25. 16:29 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Zárt ajtók mögött hallgatják meg Kisst és Gyurcsányt

A szocialisták rendkívüli kongresszusának küldöttei úgy döntöttek, hogy zárt ülésen hallgatják meg a párt két miniszterelnök-jelöltjét és azok támogatóit - közölte Rónai Judit, az MSZP sajtófőnöke szerdán Budapesten a határozathozatal után újságírókkal.

A nagyobbik kormánypárt kongresszusán eldől, kit választanak a küldöttek kormányfőjelöltnek Medgyessy Péter utódjaként: Kiss Péter kancelláriaminisztert vagy Gyurcsány Ferencet, a gyermek-, ifjúsági és sporttárca vezetőjét.



Juhász Ferenc, az MSZP kongresszusát előkészítő ügyrendi bizottság elnöke korábban közölte: mindkét jelöltnek beszédében ki kell térnie bizonyos pontokra, így arra, hogy vállalják-e az MSZP 2002-es programjának és az erre alapuló kormányprogramnak a teljesítését, mit tesznek majd a 2006-os választási sikerért és mit változtatnának meg, illetve mit folytatnának a jelenlegi kormányzásból. Szólniuk kell arról, hogy miben látják az MSZP társadalmi támogatottságának csökkenését, milyen prioritásokat határoznak meg a 2005-ös költségvetésben és az adótörvényekben - mondta. Végül arról is nyilatkozniuk kell, hogy van-e olyan körülmény, amely ellehetetlenítené miniszterelnöki jelöltségüket és munkájukat - közölte Juhász Ferenc.



Medgyessy Péter augusztus 18-án hozta nyilvánosságra kormányátalakítási elképzeléseit, amelyekkel az SZDSZ nem értett egyet és megvonta bizalmát a miniszterelnöktől. A kormányfő 19-én délelőtt közölte: ha az SZDSZ estig nem erősíti meg bizalmát, vagy augusztus 26-ig nem teremti meg új miniszterelnök választásának feltételeit, augusztus 27-én lemond posztjáról.



Az MSZP országos elnöksége 19-én délután bejelentette: új miniszterelnök-jelöltet állít. Az elnökség jelöltje egyhangú döntéssel Kiss Péter volt. Később az országos választmány a kancelláriaminiszter mellett Gyurcsány Ferencet is ajánlotta az MSZP kongresszusának Medgyessy Péter távozó kormányfő utódjául. (MTI)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.