Mumifikálódott holttestet találtak Szentgotthárdon
Halála után két évvel találtak rá a rendőrség által eltűntként nyilvántartott nő mumifikálódott holttestére egy szentgotthárdi lakásban.
"Az 58 éves nőt eltűntként tartottuk nyilván, a szakértő szerint holtteste már két éve hevert a lakás kis szobájában, a ruhák alatt" - mondta el Szalai Ferenc százados, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki azt is hozzátette, hogy a rendőrség állampolgári bejelentés alapján szerzett tudomást a holttestről.
Mindeddig bűncselekményre utaló jel nem merült fel, a haláleset körülményeit államigazgatási eljárás keretében vizsgálják – mondta Szalai. (MTI)
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.