2004. június. 09. 16:24 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az MSZP tanúkkal próbálja igazolni a Fidesz petíciójának illegitimitását

Az MSZP pártigazgatója szerint "több ezer" választópolgár kapott köszönőlevelet a Fidesztől a petíció aláírásáért anélkül, hogy aláírta volna azt.

"A Fidesz ismét hazudott" - jelentette ki Tóbiás József. Szerdai sajtótájékoztatóján bemutatott két miskolci állampolgárt, akik elmondták: köszönőlevelet kaptak a Fidesztől a nemzeti petíció aláírásáért annak ellenére, hogy nem írták alá az ívet. Tóbiás szerint több ezer ilyen eset fordult elő, a zöld számukra érkező jelzések is erről tanúskodnak. A pártigazgató szerint ez „megkérdőjelezi a petíció legitimitását is".



A két miskolci állampolgár közül a férfi hangsúlyozta, hogy nem tagja az MSZP-nek vagy más pártnak, nem politizál. Mint mondta, hallott a költségvetés megváltoztatására irányuló petícióról, de nem is tudta, hogy mi áll abban. A másik bemutatott választópolgár, egy a kamerák előtt láthatóan zavarban lévő nő nem kommentálta az esetet, mondandóját nem fejezte be, elnevette magát. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.