2003. október. 17. 14:52 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Meghiúsult a kamionosok demonstrációja Hegyeshalomnál

Meghiúsult Hegyeshalomnál a fuvarozói érdekképviseletek által meghirdetett tiltakozó akció, miután a határátkelőnél pénteken délelőtt folyamatos volt a kamionforgalom, így a kamionoknak nem kellett igénybe venniük a terminálszolgáltatást. A kaminonosok előzőleg a kötelező termináldíj-fizetés megtagadását helyezték kilátásba.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT-Hungary) felhívást fogalmazott meg tagjainak, hogy péntek délelőtt tíz órától tagadják meg a parkoló használatáért járó díj kifizetését, így tiltakozva az ellen, hogy a kényszerű várakozás idejére kötelező termináldíjat fizetniük.
Csató Attila, a terminált üzemeltető Pannonsped Kft. gazdasági igazgatója szerint a kérdéses időszakban szinte biztos volt, hogy nem sikerül torlódást okozni a határnál, hiszen a dugók inkább hétfőtől szerdáig szoktak kialakulni. A gazdasági igazgató úgy vélekedett, a sofőrök egyértelműen pozitívan értékelik a terminál létrejöttét, hiszen végre méltó körülmények között tudnak várakozni. Az üzemeltető által kért napi bruttó 1500 forintot díjat a "lehető legszerényebb"-nek nevezte, amely csak a fele annak az üzemanyagköltségnek, amit a terminál befogadóképességének megfelelő 6 kilométeres sorban a veszteglés alatt a járművek elfogyasztanának. Csató Attila szerint a Pannonsped terminálja Wáberer-csoportnak az érdekeit sérti, és nem a fuvarozókét.
Domokos István, a NiT elnöke szerint azonban a demonstráció azért nem sikerült, mivel a vámosok gyorsabban dolgoztak. - Így kellene a határnak működnie minden nap - tette hozzá. Reményei szerint az uniós csatlakozással ezek a problémák megszűnnek majd. Smelkó Mihály, a Hungarocamion kamionsofőrje ehhez csatlakozva úgy vélekedett: ha már nagy pénzekért megépítették a nagy áteresztő képességű határátkelőket, akkor a 9-10 kapuból ne csak 2-3 üzemeljen, hanem ha szükséges, a teljes keresztmetszet.
Mindeközben a fuvarozó érdekképviseletek és a kormányzati szervek - a GKM, a VPOP, és az Állami Autópálya Kezelő társaság - képviselői pénteken újra tárgyalóasztalhoz ültek, hogy egyeztessenek a hegyeshalmi határátkelőnél épített kamionterminál kötelező használata miatt kialakult konfliktusról. A fuvarozók továbbra is azon az állásponton vannak, hogy ingyenesen kellene a terminálszolgáltatását biztosítani, mint ahogy ez az unióban is szokásos.
(MTI)
Hirdetés