2003. szeptember. 05. 09:21 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Brókerbotrány: házkutatás a Britton Kft.-nél, elfogták a K and H egykori vezérét

Házkutatást tartott pénteken a rendőrség a K and H brókercégének ügyével összefüggésbe hozott Britton Kft. fővárosi irodájában, a hegyeshalmi határállomáson pedig feltartóztatták Rejtő E. Tibort, a K and H lemondott vezérigazgatóját. Előzőleg Demeter Ervin azt nyilatkozta: egyre több információ bizonyítja, hogy a Britton révén a szocialisták érintettek a brókerbotrányban. Az Orbán-kormány titokminiszterének állításait cáfolta a kormányszóvivő, közleményben utasította vissza az MSZP elnöksége, pereket is kilátásba helyezve a vádaskodás megakadályozására.

A hegyeshalmi határállomáson péntek délelőtt feltartóztatták Rejtő E. Tibort, a K and H bank lemondott vezérigazgatóját. A volt bankvezetőt a pénzintézet brókercégének ügyében gyanúsítottként akarják kihallgatni még pénteken. Rejtő E. Tibor és felesége Ausztriába kívánt utazni, de az érvényben lévő körözés miatt feltartóztatták őt a határállomáson. Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrség néhány órával a feltartóztatás előtt adta ki a körözést Rejtő E. Tibor ellen. A K and H brókercégének ügyében eddig egyetlen gyanúsított van, a Bécsben kiadatási őrizetben lévő Kulcsár Attila.
Házkutatást tartott pénteken délelőtt a rendőrség a K and H brókercégének ügyével összefüggésbe hozott Britton Kft. Újpest rakpart 1. szám alatti irodájában. Péntek délután az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának három nyomozója iratokat hozott ki az irodából. A nyomozók a helyszínen várakozó újságírók egyetlen kérdésére sem voltak hajlandók válaszolni, autójukba ülve szó nélkül távoztak. Ezzel a házkutatás feltehetően befejeződött.
Demeter magyarázatra vár
Demeter Ervin csütörtöki sajtótájékoztatóján azt kérte az MSZP elnökétől: adjon egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy Kulcsár Attila, illetve a K and H Bank brókercége támogatta-e az MSZP kampányát. Medgyessy Péter kormányfőtől azt szeretné Demeter megtudni, hogy kapcsolatban állt-e a Britton Kft.-vel. Demeter arra is kíváncsi: a kormányfő nem tartja-e furcsának, hogy „a Britton Kft. éppen a Medgyessy miniszterelnök-jelöltségéről döntő szocialista kongresszus után jelent meg az üzleti életben?”
A kormányszóvivő és az MSZP tagad
Gál J. Zoltán szerint a kormány egyetlen tagja sem érintett a K and H bankcsoporthoz kötődő, bűncselekmény gyanújára okot adó ügyletekben. "Demeter Ervin tehát hazudott", és folytatja próbálkozásait, hogy gyanúba keverje a kormányt. „Politikai ügyet kíván kreálni egy köztörvényes bűntettből, ezért hátráltatja a hatóságok munkáját, vagyis politikai védelmet ad a köztörvényes bűntett gyanúsítottjainak" - fogalmazott a kormányszóvivő.
Az MSZP elnöksége csütörtökön cáfolta, hogy a párt bármilyen módon érintett lenne a K and H brókercégének ügyében. A párt elnöksége bejelentette, hogy az MSZP rágalmazásért beperli Demeter Ervint, Rogán Antalt "és mindazokat, akik a párt jó hírét alaptalanul bemocskolják". A szocialista frakció ezt követően jelentette be, hogy képviselői kérdést kívánnak feltenni a legfőbb ügyésznek arról, mi az oka, hogy eddig nem gyanúsították meg a Kulcsár Attila körüli bűncselekmények többi résztvevőjét.
A Britton szerint nincs kapcsolatuk a szocialistákkal
A Britton Kft. neve a Pannonplastban szerzett részesedésekor merült fel. A tulajdonszerzés módját a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kifogásolta, ezért a céget 6 millió forintra büntette. Kerék Csaba, a cég vezetője az Origo hírportálnak adott interjúban állította, sem Medgyessy Péter, sem más kormánypolitikus nem áll a cégcsoport hátterében, a Britton Magyarország nem MSZP közeli vállalkozói csoport, így elképzelhetetlen, hogy az MSZP-t rajtuk keresztül eléri a brókerügy. Adásvételi szerződés adataival bizonyította Kerék Csaba, hogy egy másik, nem ismert személy vette meg tőlük azt a gépkocsit, amelyről azt állítják, hogy ők adták Puch Lászlónak, az MSZP pénztárnokának. Kerék Csaba ugyanakkor elismerte, hogy volt "személyes viszonya" Kulcsár Attilával, és volt üzleti kapcsolatuk is. (MTI)
Hirdetés