2003. július. 24. 15:32 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Adóvita: egyeztetés augusztustól?

Augusztus elején kezdődhetnek meg az egyeztetések az SZDSZ és az MSZP között a jövő évi adóelképzelésekkel kapcsolatban - nyilatkozta Kuncze Gábor SZDSZ-pártelnök csütörtökön.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint növeli a megegyezés esélyét, hogy az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján bizonyos vonatkozásban szintén vitatta a nyilvánosságra került jövő évi adóelképzeléseket. "Mi sem teszünk mást, mint hogy a kormányprogram végrehajtását kérjük számon" - jelentette ki Kuncze, utalva arra, hogy - a kormány terveivel ellentétben - ragaszkodnak a jövő évre vonatkozó, 2002-ben elfogadott 2004. évi személyi jövedelemadó-táblához.
Az SZDSZ elnöke szerint augusztus elején érdemes elkezdeni a tárgyalásokat, "addig pedig mindenki végiggondolhatja, hogy milyen javaslatai vannak". Kuncze szerint az egyeztetések szakértői, pártvezetői és kormányzati szinten is folyhatnak. Mindemellett a szabad demokrata pártelnök elmondta, "soha nem fogadta el, hogy csak az SZDSZ-nek kellene a forrásokat megtalálnia".
A Népszabadság csütörtökön arról számolt be, hogy az SZDSZ keddi, ügyvivői testületi ülésén felmerült a lehetőség, hogy "a kormányt kívülről is lehet támogatni". Az SZDSZ elnöke ennek kapcsán közölte: nem emlékszik arra, hogy a tanácskozáson ezt bárki felvetette volna. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.