2003. július. 03. 16:48 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Hárommillió forint ellenében szabadlábon az első óvadékos

Hárommillió forint ellenében Veszprémben szabadlábra került az első óvadékos, egy 33 éves fiatalember, akit emberölés előkészületével és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolnak.

A vádlottat két és fél éve helyezték előzetes letartóztatásba, közben már egy rövid időre házi őrizetbe került megromlott egészségi állapota miatt, aztán ismét letartóztatták. Kármán Miklósné, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese szerint mivel az ügyész nem fellebbezett a megyei bíróság kedden meghozott elsőfokú döntése ellen, így az nyomban jogerőre emelkedett és végrehajtották. A vádlottat az emberölés előkészülete és a lőfegyverrel való visszaélés mellett további súlyos bűncselekmények elkövetésével - fegyvercsempészettel, garázdasággal és rongálással - is vádolják, melyekért halmazati büntetésként a törvény szerint akár 12 éves szabadságvesztés is kiszabható.
A hárommillió forintban megállapított óvadékot a vádlott tárgyaláson jelenlévő hozzátartozói azonnal befizették a bíróság gazdasági hivatalában. "A hivatal gondban is volt, hiszen ekkora összeget nem szoktak kezelni, tárolni. Azonnal gépkocsit hívtak, hogy bankba vitessék a nagy mennyiségű készpénzt" - mondta Kármán. Csütörtökön a fővárosban is megtörtént az első óvadékos szabadlábra helyezés: a kábítószerrel való visszaélés miatt több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő vádlott egymillió forintot fizetett a szabadulásért. A pénzt a vádlott ügyvédje fizette be pénzintézeti hitelből.
A törvény szerint óvadékra csak akkor van lehetőség, ha az előzetes letartóztatási okok közül kizárólag a szökés, elrejtőzés veszélye merülhet fel, bűnismétlés, illetve az eljárás megnehezítése nem. Az új jogintézmény célja, hogy a terhelt fogva tartása nélkül biztosítsák a hatóságok részére történő rendelkezésre állását, az eljárási cselekményeknél való megjelenését. Az óvadék összege a jogerős elítélés esetén is visszajár. Csak abban az esetben veszíti el a terhelt a befizetett pénzt, ha nem tartja be az óvadék szabályait. Az óvadék összegét csak kézpénzben lehet befizetni, és ezt bárki, nemcsak természetes személy, de cég, alapítvány vagy egyesület is megteheti. (MTI)
Hirdetés