2003. június. 27. 08:42
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Szász-ügy: nincs gyanúsított és az indíték sem ismert
Elkészült a Szász Károly PSZÁF-elnök bántalmazását vizsgáló rendőri jelentés, de gyanúsított még nincs az ügyben. A rendőrség még nem tudja a bűncselekmény indítékát sem.
A csütörtökön közzétett jelentés elkészítésére Medgyessy Péter miniszterelnök június 17-én utasította a rendőrséget. Jakab Géza dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese tegnap közölte: tovább vizsgálják az ügyet annak "teljes skálájában", együttműködve társszerveikkel, így a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósággal is.
A rendőrség többek között vizsgálja az ujjlenyomatokat, amiket azon a kerékpáron találtak, amellyel balesetet színleltek Szász Károly megverése előtt. Már megtalálták a kerékpár eredeti tulajdonosát, aki azonban a Garai téri piacon a múlt év augusztusában egy ismeretlennek eladta biciklijét - mondta a dandártábornok.
Jakab elmondta azt is, hogy az eddigi vizsgálatok során Szász Károly bántalmazásának motívumát, illetve indítékát nem tudták megállapítani. Szász egy akkor készülő felügyeleti határozattal hozta összefüggésbe a személye elleni támadást.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét június 16-án ismeretlenek bántalmazták. Az elnök nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. (MTI)