2003. június. 24. 17:11 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Semmisnek tekinti a kórháztörvényt a Fidesz

A Fidesz szerint a kórháztörvény semmisnek tekinthető, mert a parlament hétfő esti, a jogszabályról döntő rendkívüli ülését házszabály- és alkotmányellenesen hívták össze - közölte Rogán Antal, a párt frakcióvezető-helyettese. A Fidesz az Alkotmánybírósághoz és egyúttal a parlament ügyrendi bizottságához fordul a törvény elfogadása ügyében.

A jogszabályt a köztársasági elnök küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra, a parlament azonban még aznap este újratárgyalta és elfogadta. Rogán Antal a parlamenti többség eljárását úgy minősítette, hogy azzal "megalázták Mádl Ferenc államfőt".
A képviselő szerint a kormány, a kormányfő, a kormányzati többség és Szili Katalin házelnök is felelős, amiért a parlament hétfői rendkívüli ülését "házszabály-ellenesen hívták össze"; a házszabály szerint ugyanis az ülés tervezett napirendjéről legalább két nappal a tanácskozás kezdete előtt értesíteni kell a képviselőket. Ebben az esetben mindössze alig néhány órájuk volt a honatyáknak arra, hogy az ülésről tudomást szerezzenek - emlékeztetett Rogán, aki az ügyrendi bizottságtól azt várja, hogy a testület állapítsa meg a házszabálysértés tényét. A politikus szerint az Alkotmánybíróságnak ki kell mondania az elfogadott kórháztörvény semmisségét.
A Fidesz mindent elkövet, hogy ne a kórháztörvény tartalmi kérdéseivel, hanem formai kérdésekkel foglalkozzanak az emberek - reagált a Fidesz bejelentésére Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki szerint a határozatképes Országgyűlés érvényesen döntött. "A Fidesz magatartása nem változott, négy éven keresztül sajátosan értelmezett házszabály szerint működött az Országgyűlés" - olvasható közleményében. A szocialista képviselő szerint "érthető a heves támadás, mert ezzel a törvénnyel a szocialista-szabad demokrata kormány újabb vállalását teljesítette, amelynek eredményeként lényegesen javul az ellátást igénybe vevők és az egészségügyben dolgozók helyzete".
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője már hétfőn bejelentette: amennyiben eredeti formájában fogadja el a Ház a kórháztörvényt, az MDF alkotmánybírósági vizsgálatot kér.(MTI)
Hirdetés