2003. június. 18. 16:15
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
A kormány csak tíz százalékot tart meg a Molból
A kormány szerdai döntése értelmében mintegy tíz százalékos részesedést őrizne meg a Mol-ban. A 10-13 százaléknyi részesedés idei értékesítését több részletben tervezik.
Mai ülésén a kormány döntött arról, hogy az állami tulajdonban lévő 23,64 százaléknyi Mol részvénycsomagból 10-13 százaléknyi tulajdonrészt még ebben az évben értékesítenek – mondta László Csaba pénzügyminiszter szerdai rendkívüli kormányülést követően. László Csaba közölte: a kormány döntött arról, hogy a Molban lévő, állami tulajdonú 24,6 millió plusz egy részvényt tartalmazó csomagot két vagy több részletben, összetett tőzsdei értékesítés keretében eladja. A miniszter elmondta, hogy bár az ütemezésről nem döntött a kabinet, az ÁPV Rt. és a PM azt tervezi, hogy az első tranzakciót még az idén lebonyolítja mégpedig úgy, hogy a külföldi vagy hazai intézményi befektetők számára zárt körben és emellett a tőzsdén belföldi nyilvános kibocsátás révén adja el a Mol-papírokat.
A kormány egyúttal olyan megoldáson dolgozik majd, amelynek révén egy, az aranyrészvényszerű megoldással az állami befolyást fenn tudja tartani a Molban az EU-hoz való csatlakozás után is. A kabinet arról is döntött, hogy a kormány támogatja a Mol gázüzletág-eladási törekvéseit és annak eredményeként a Molnak a gázszállításban és rendszerirányításban érdekelt vállalatban a részesedését 25 százalék plusz egy szavazatra kell levinnie. (MTI)