Afganisztán, a vajdasági magyarok és G. I. Joe
“Annak idején, amikor a déli határaink mentén a konfliktus kialakult, amikor magyarokat lőttek, amikor magyarokat üldöztek el, akkor nagyon-nagyon jó volt, hogy Joe eljött Amerikából nekünk segíteni” - érvelt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter amellett, hogy Magyarországnak a kölcsönösség elve alapján kötelessége részt venni az USA vezette nemzetközi katonai akciókban. Juhász keresve sem találhatott volna rosszabb példát a magyar katonai hozzájárulás igazolására.
„Most viszont mintha Joe-ról meg akarnának feledkezni. Én azt gondolom, hogy a kölcsönösség elve alapján, a viszonosság elve alapján nekünk mindenféleképpen kell segítséget nyújtani” - folytatta reagálását Juhász a Napkelte című műsorban arra a műsorvezetői megállapításra válaszolva, miszerint az Egyesült Államok kormánya értetlenséggel szemléli Magyarország hezitálását a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. A honvédelmi miniszter érvelése több ponton is sántít.
A NATO 1999-es jugoszláviai katonai beavatkozása a koszovói albánok üldözésének megállítását és Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök hatalmának megrendítését volt hivatva megoldani. Az akkori magyar kormány még a légitámadások előtt ígéretet tett arra, hogy Magyarország minimálisra csökkenti részvételét a Jugoszlávia elleni háborúban, a NATO pedig bombázásai során eltekint a vajdasági célpontok támadásától. A légicsapások első heteit követően világossá vált, hogy Orbánék egyik ígéretüket sem tudják tartani, s hamarosan kiderült: a NATO gépei Magyarország területéről indulva is bombázták déli szomszédunkat, a Vajdaság pedig nemhogy kimaradt a szövetséges repülőgépek szórásából, hanem kiemelt célpontja lett a bevetéseknek.
„Minél tovább tart a NATO jugoszláviai beavatkozása, annál inkább megromlik a viszony a szerbek és a Vajdaságban élő magyarok között” - nyilatkozta akkor Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke a HVG-nek. S bár a magyar politikusok szerint - Orbán Viktor akkori miniszterelnök is így gondolta - a vajdasági politikusok a háború alatt nem voltak urai szavaiknak, Józsa mondata mégis jól tükrözte a valóságot. Mert hiába hangoztatta Magyarország és a NATO egyaránt, hogy a háború nem a szerb nép ellen, hanem vezetőjük megbuktatása érdekében folyik, a megtámadott szerbek a háromszázezres magyar kisebbségben ellenségeik beépített ügynökeit látták.
„Joe-ék érkezésével” ilyenformán a vajdasági magyarság helyzete rövid távon nemhogy nem javult, hanem még romlott is: előfordult, hogy szerb menekültek a magyar őslakosok házait követelték, sok magyar fiatalt soroztak be a hadseregbe, templomokat ért incidens. Egyvalami azonban sohasem történt: Juhász szavaival ellentétben ekkor sem vált gyakorlattá az, hogy „magyarokat lőttek”.
