2010. október. 26. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 12:36 Párton belül

Benyújtotta az OVB-nek az aláírásgyűjtési ívet a Demokratikus Koalíció

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke bejelentette: az Országos Választási Bizottságnak hitelesítésre benyújtotta az új alkotmányról szóló országos népi kezdeményezésének aláírásgyűjtési ívét.

 Az aláírásgyűjtési íven az áll: "Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése előtt - bocsássa népszavazásra". A szocialista országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a megerősítő népszavazás intézménye benne van a magyar alkotmányjogban, de az elmúlt húsz évben még nem volt rá példa. 

Hozzátette: a megerősítő népszavazás annyit jelent, hogy az Országgyűlés döntését a nép erősíti meg és a köztársasági elnök csak ezután hirdetheti ki a törvényt. Molnár Csaba kérdésre válaszolva elmondta: az OVB-nek harminc napja van arra, hogy döntsön az aláírásgyűjtési ív hitelesítéséről, ha ez megtörténik, két hónap áll rendelkezésre a minimum ötvenezer aláírás összegyűjtésére. Jelezte, hogy a törvényi minimum többszörösét szeretnék összegyűjteni.

A politikus emlékeztetett arra, az 1997-es alkotmányozási folyamatban szintén kétharmada volt a kormánykoalíciónak, ennek ellenére önmérsékletet tanúsítva a konszenzusos alkotmányozás mellett döntött.
Akkor a pártok egyetértettek abban, és erről született egy országgyűlési határozati javaslat is, hogy az új alkotmányról megerősítő népszavazást kell tartani - mutatott rá Molnár Csaba, felidézve: ezt támogatták a mostani kormánypártok is. Semmi okát nem látom, hogy a Fidesz megváltoztassa a véleményt csak azért, mert akkor ellenzékben volt, most pedig kormányon van - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció alakuló platform rendezvényén múlt pénteken jelentette be, hogy országos népi kezdeményezést indítnak. A volt pártelnök-miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy az alkotmányról a nép akar dönteni és nem ismerik el a Fidesz jogát arra, az emberek megkérdezése nélkül készítsen új alkotmányt.

A jelenlegi szabályok szerint, ha összegyűlik a szükséges számú aláírás, az Országgyűlésnek meg kell tárgyalnia a népi kezdeményezésben foglaltakat és érdemben döntenie kell arról, kiírja-e a népszavazást.


Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.