2015. november. 10. 17:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. november. 10. 17:32 Bűnügy

Sikkasztásért felelhet a lakásokkal ügyeskedő 56 éves budapesti férfi

Vádemelést javasol a rendőrség az ügyészségnek egy 56 éves budapesti férfi és négy társa ügyében, akik áron alul adtak el olyan lakásokat, amelyeket ők építtettek. Ír üzlettársaikat károsították meg, ők tettek feljelentést a rendőrségen.

A budapesti férfi 2004 szeptemberében együttműködési megállapodást kötött két ír férfival, hogy a cége tulajdonában lévő budapesti telkeken közösen felépíttetnek, majd eladnak egy 96 lakásos társasházat a hozzá tartozó beállóhelyekkel.

A sértettek 2010 februárjában tettek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert szerintük a budapesti férfi ügyvezetőként az eladásból befolyt pénz egy részével sajátjaként rendelkezett, valamint egyes lakásokat áron alul adott el családtagjainak, barátainak.

A nyomozók szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 19 ingatlan esetében nem számolt el cége felé az azokért kapott pénzzel. Több lakást ráadásul bagóért adott el négy társának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály az öt személy ellen indított eljárást befejezte, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal elküldték az illetékes ügyészségnek – olvasható a police.hu-n.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.