Bűnügy hvg.hu 2015. január. 13. 12:04

Szabadon engedték a körúti erőszakolót

Nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság a pesti szórakozó negyedben egy nőt megerőszakoló fiatalembert, mert szerintük nem áll fenn a veszélye annak, hogy a férfi megszökjön – tudta meg a Hír24.hu.

Van állandó lakhelye, munkahelye, önként jelentkezett és büntetlen előéletű – ezzel indokolta meg a bíróság a Hír24.hu szerint, hogy nem helyezi előzetes letartóztatásba azt a fiatalt, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt még a nyáron Budapesten.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta, hogy előzetesbe kerüljön a fiatalember.

police.hu

A tettes és barátja még július 13-án hajnali fél 4 körül, a VII. kerületi Dob utca és az Erzsébet körút találkozásánál szólítottak le egy nőt, majd miután beszélgettek vele, a férfi megfenyegette és arra kényszerítette, hogy közösüljön vele, társa pedig végignézte. A férfiakról készült térfigyelőkamera-felvételt a múlt héten tette közzé a rendőrség, mire a keresett 23 éves férfi maga jelentkezett a rendőrségen.

A Hír24 szerint a fiatalt többször kihallgatták és szembesítették áldozatával, megnevezte ismeretlen társát is, aki – miután értesült a nyomozásról – hazautazott külföldről, jelentkezett a rendőrségen és vallomást tett. A bíróság szerint tehát azért is nem helyezték előzetesbe a férfit, mert a gyanúsított nyomozás alatt tanúsított magatártását figyelembe véve nem lehet feltételezni, hogy megpróbálná meghiúsítani az eljárást, amely szexuális erőszak miatt folyik ellene.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.