Bűnügy hvg.hu 2013. május. 04. 10:55

Hódmezővásárhelyig ér a Portik-ügy

Az őrizetbe vett H. János cége Lázár önkormányzatától is vett egy iskolaépületet bannerhirdetésekért.

A Generál Média társtulajdonosa volt az egyik, a Portik Tamással kapcsolatos nyomozásban őrizetbe vett személy - adta hírül a 444.hu. H. Jánost hódmezővásárhelyi házában fogták el. H. vállalkozását, a többek között a myvip.hu közösségi oldalt üzemeltető General Mediát már korábban összefüggésbe hozta a hvg.hu Portik Tamással.

H. János a General Mediát testvérével, H. Endrével együtt tulajdonolta. H. Endre a 444.hu értesülése szerint nemrégiben külföldre távozott. A hvg.hu értesülése szerint a rendőrség tudomást szerzett szökéséről, és azért léptek, nehogy János is elhagyhassa az országot.

A cég nagy port felvert korábbi ügye volt, amikor a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat egy iskola épületét adta el nekik 600 millió bannerhirdetésért. A General Media vállalta az épület felújítását, azt azonban nem végezték el.

A szóban forgó cégnek a társvállalkozása az a - szintén Portik-érdekeltségű - kft., amelynek székhelyén, a fővárosi Galamb utca 4. szám alatti irodában a Kósa Lajos Fidesz-alelnököt lejárató videofelvételt készítették. A kisfilmet nem sokkal a 2010-es választások előtt tették fel az internetre, és azon egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost. A Magyar Nemzet szerint az illető később azt mondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei kényszerítették a szöveg felolvasására.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.