2013. január. 04. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 04. 11:55 Bűnügy

Jogerősen is felfüggesztett börtönt kaptak a kaposvári bombagyárosok

Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken a felfüggesztett szabadságvesztését annak a két kaposvári fiatalembernek, akik 2010 májusában fel akarták robbantani egyikük szerelmét.

Egyikük azért akart végezni a lánnyal, mert nem viszonozta az érzelmeit. A most 19 éves, komoly kémiai ismeretekkel rendelkező fiúnak 22 éves barátja segített. A terv az volt, hogy a távirányítású bombát annak a kaposvári parknak az egyik padja alatt ássák el és robbantják fel, ahova a lány tanítás után jár a barátaival.

A robbantás azért hiúsult meg, mert a robbanószerkezetet a föld keménysége miatt nem sikerült a pad alatt elásni, illetve az idősebb fiú meggondolta magát, és hatástalanította az eszközt, majd értesítette a rendőrséget.

A vádlottak korábban füstbombát is készítettek és bedobták egy társasházi lakásba, hogy ráijesszenek valakire, akivel a fiatalabb fiú nővére szóváltásba keveredett.

A táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék döntését, amelyben a most 19 éves fiatalembert egy év tíz hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel, míg társát egy év két hónap börtönbüntetéssel sújtották. A vádlottak szerepétől függően emberölés előkészülete, robbanóanyaggal visszaélés és garázdaság miatt kiszabott büntetés letöltését azonban felfüggesztették.

Az ítélőtábla a fiatalabb fiú nővérét felbujtóként találta bűnösnek a füstbomba készítésével, bedobásával összefüggésben, ezért őt egy év próbára bocsátották.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.