2012. augusztus. 28. 13:27 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 28. 18:52 Bűnügy

Előzetesben marad az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nő

Előzetesben marad az a szlovák nő, aki augusztus 21-én terepjárójával beleszaladt az M3-as autópályán egy gépkocsiba, négy ember halálát okozva.

Előzetes letartóztatásban marad a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú döntése értelmében az a szlovák nő, aki augusztus 21-én terepjárójával beleszaladt az M3-as autópályán egy gépkocsiba, négy ember halálát okozva – tájékoztatta a bíróság döntését követően Kende Katalin szóvivő kedden az MTI-t.

A Budapest Környéki Törvényszék helybenhagyta a nyomozási bíró által hozott elsőfokú döntést azzal az indokkal, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll.

Mint megírtuk: a balesetet okozó nő Eva Varholíková-Rezesová a csaknem tíz éve elhunyt Alexander Rezes gyermeke, aki a kilencvenes években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, valamint a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője és egy időben az óriásvállalat részvényei közel felének tulajdonosa volt. Alexander Rezest életében az ország második leggazdagabb embereként emlegette a szlovák média.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.